Együtt maradni vagy szétmenni?

Nagy dilemma ez, sokszor évekig nem is dől el, hogy milyen irányba érdemes terelni a kapcsolatot. Korábban már írtam egy cikket Válni vagy nem válni címmel, tekintsük ezt most a folytatásnak.

A válást megelőzően nagyon sokszor előkerül, hogy mégis megpróbálják a gyerek(ek) miatt a további együttélést, de vajon érdemes-e minden esetben újabb és újabb esélyt adni a kapcsolatnak? Mennyire visszatartó erő a gyerek, ha egy pár a szétváláson gondolkodik?

A válási statisztikákból sok minden kiderül és jócskán lehet belőlük arra is következtetni, hogy a gyerekes lét abszolút visszatartó erő, ha válásra kerül a sor. Nyilván senki sem akar a saját gyerekének rosszat azzal, hogy más valaki neveli fel, az senkinek nem jó.

Sokan gondolják úgy, hogy inkább maradnak egyedül, mint egy rossz, társas kapcsolatban. Aztán megszületik  gyerek és minden borul. Jogosan.

Ha maradtak még használható elemek a kapcsolatban, akkor lehet rajta dolgozni

Ma már tanácsadóként úgy gondolom, ha megmenthető egy kapcsolat, és mindkét fél hajlandó dolgozni rajta, akkor megéri amiatt a kapocs miatt, ami amúgy is örökre összeköti az anyát és az apát. Már csak meg kell tanulni nőként és férfiként létezni a kapcsolatban. Ez csak abban az esetben igaz, ha a kapcsolatukat az elhidegülés, a beszürkülés miatt érzik rossznak, esetleg kacsingatnak kifelé. Vannak olyan feldolgozatlan sérelmeik, múltbéli események, amik miatt nem tudnak a közös jövő felé együtt orientálódni. Ezeket fel kell deríteni és fel kell oldani, hogy továbbléphessenek.

Az, hogy a felek maradjanak-e együtt komplex kérdés.

Függ a hozott viselkedési mintáktól, családi szokásoktól (pl: a mi családunkban nem szokás elválni) és a Te gyereked pedig a Te mintáidat fogja tovább vinni, abba az irányba fog mozdulni, amit otthon lát. Ha feszültséget, veszekedést lát, azt megérzi, még akkor is, ha nem konkrétan látja, elég ha megérzi és már viszi is tovább. Fontos tudni, hogy azért vállaltatok gyereket, mert arra „szerződtetek”, hogy közösen egy jó embert neveltek majd belőle. Akkor kezdjétek a saját viselkedésetekkel, ezen a szinten a kapcsolat viszont már nem kizárólag a gyerek miatt lesz menthető, hanem azért mert közösen így döntöttetek. Ha ezt felismeritek, akkor a kapcsolat még menthető.

Amikor nem menthető, avagy “állapotos vagyok, próbáljuk meg együtt”

Teljesen más helyzet, és sajnos nagyon gyakori. Sok nő azért tart meg egy váratlanul érkező babát, mert ezzel reméli, hogy a férfi vele marad. Hölgyeim, sajnálom a férfiak általában nem emocionális lények, ez nekik kevés indok, hogy egy örökké tartó kapcsolatra benevezzenek. Nem ezzel lehet a férfit magadhoz láncolni, és kissé múltszázadi gondolkodásra vall. Emiatt ne maradjunk benne egy rossz kapcsolatban.

Kommunikáljatok, kérdezzetek!

Amennyiben a felek úgy döntenek, hogy a gyerek(ek) érdekében is, de nem kizárólag azért folytatják együtt, érdemes azon elgondolkodni -akár szakember segítségét is kérve-, hogy miért akarnak tulajdonképpen együtt maradni. Sokszor az anyagiakon való osztozkodás vagy az egyedülléttől való félelem, esetleg a kényelmesség is abba az irányba tereli az egyik vagy másik felet, hogy maradjon. Nagyon fontos tehát önmagunkban tisztázni, hogy mi a valódi oka annak, ha maradni akarunk.

Sokszor és sokat kell beszélgetni. Kérdéseket tisztázni:

  • Látnak-e még a másikban olyan pozitívumokat, amik miatt valószínű belészerettek és eljutottak a családalapításig?
  • Vannak-e még a kapcsolatban tartalékok, amiket eddig nem használtak ki?
  • Mik a közös erőforrásaik (anyagi, szellemi, lelki), amikkel a közös jövőjüket tudják építeni?

Csak akkor maradjon együtt a pár, ha mindketten érzik, hogy akarnak és képesek változtatni, nemcsak a gyerek miatt.

Egy kapcsolatot működtetni kemény munka. Nem szabad tűrni évtizedekig egy nehéz helyzetet, mert esetleg a gyerekek válnak bűnbakká az elfecsérelt élet miatt.