Sok ügyfelemnél jelent problémát, hogy nem mernek vagy tudnak nemet mondani, nem húzzák meg egyértelműen a másik fél előtt a határaikat, így úgy érzik, hogy sokszor kihasználják őket. Az érdekérvényesítő, vagy asszertív kommunikáció segítségével, gyengéden, nem sértve a másikat, mégis egyértelműen, a saját érdekeidet szem előtt tartva fejezed ki magad.

asszertív határozott kommunikáció

„Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség, vagy viselkedés, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy agresszív lenne. Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív).” /Forrás: Wikipédia/

Felmerülhet a kérdés, hogy nem önzés-e az, ha a saját érdekeidet tartod szem előtt, és azt akarod keresztülvinni a másikon?

Ha azt a másikat is figyelembe véve teszed, azaz asszertíven teszed, akkor nem. Ha a másikon keresztülvered az akaratodat, bármi is legyen, azaz agresszív vagy, az baj. Sok későbbi fejtöréstől és lelkiismeret furdalástól szabadítod meg magad, ha egyértelműen kifejezed mit igen és mit nem, azaz felállítod a határokat.

Az agresszív maga az ego, csak én-én, minden körülmények között keresztülviszi az akaratát bármilyen eszközzel.

passzív mindig a másik érdekeit tartja szeme előtt. Megalkuvó, behódoló, akibe szívesen rúgnak bele.

passzív-agresszív vagy másnéven manipulatív addig fogatja a szavakat és tetteket, amíg véghez nem viszi, amit eltervezett.

Míg a passzív vagy az agresszív viselkedést könnyű észrevenni, addig a manipulatív akár évekig is a háttérben machinál.

Az asszertív stílus tipikus ismertetőjelei:

  • magabiztosan, célratörően és egyenesen kommunikál
  • képes mások tudtára hozni mit akar és mit nem akar, és kitart a döntése mellett
  • képes elmondani másoknak mit gondol, mit érez, mit hisz
  • nem fél a konfliktusoktól
  • elvárja, hogy megfelelően bánjanak vele
  • nyitott mások nézetei iránt
  • nem akarja legyőzni a másikat
  • van önbizalma ahhoz, hogy merjen dönteni és vállalja érte a felelősséget
  • nem hibáztat másokat
  • képes dicsérni és bírálni, illetve elfogadni a dicséretet és a bírálatot
  • tisztában van a jogaival és lehetőségeivel

Hogyan légy asszertív?

Ahhoz, hogy merj és tudj asszertíven kommunikálni, elengedhetetlen, hogy legyen megfelelő önbecsülésed és önbizalmad, máskülönben egy agresszív partner elbizonytalanít és passzívvá tesz. Így az első lépés saját magad megismerése, ezáltal az önbizalmad növelése.

A következőket érdemes tenned egy kommunikációs helyzetben:

  1. Minden szituációban emlékeztesd magad, hogy milyen jogaid vannak, illetve arra, hogy Te itt és most asszertív leszel.
  2. Tűzz ki megvalósítható, pozitív célokat, ne holnaptól akarj mindent egyszerre, haladj kis lépésekben.
  3. Mindig gondold át hogyan lesz egy helyzet minden fél számára nyerő. (win-win stratégia)
  4. Képzeld magad a példaképed személyébe, aki képes asszertíven kommunikálni.
  5. Figyelj oda a testbeszédedre! Ne görnyedj, nézz a másikra, vedd fel videóra milyen gesztusaid vannak és dolgozz ezek tudatos elkerülésén vagy használatán.
  6. Ember vagy, vannak érzelmeid, merd őket egyenesen kifejezni! Ne félj attól, mit szól a másik! Legyen az az ő gondja, hogy ő képtelen erre.
  7. Dicsérj és merd fogadni a dicséretet.
  8. Vállald a felelősséget a szavaidért és a tetteidért.
  9. Húzd meg egyértelműen a határaidat!

Ehhez mutatok egy gyakorlatot, amelyet az életvezetési konzultációk során használok, ez pedig a HATÁRŐR STRATÉGIA.

Te egy határőr vagy! Az a feladatod, hogy kijelöld, szemmel tartsd és megvédd a személyes határaidat! Erre három lehetőséged van.

A, Határvonás: a határőr egyenruhát és fegyvert visel, és sorompóval zárja le az utat.

B, Határőrzés: a határőr távcsővel figyeli a terepet, így időben kiszúrja a gyanús mozgásokat, mielőtt tiltott határátlépés történne. Ha ilyesmit lát, először figyelmeztető lövést ad le.

C, A határőr sorompóval védi a határt, zárja le az utat. Szükség esetén harcba bocsátkozik.

Te mit teszel meg, hogy egyértelműek legyenek a határaid? Mennyire biztos, hogy a másik fél is felismeri ezeket a határokat? Észreveszed a Te határsértődet? Mi a figyelmeztető lövésed? Legközelebb, ha nem tudsz nemet mondani, vagy valaki túlságosan belép a személyes határodba, gondolj arra, hogy Te egy határőr vagy.

Érdemes ezeket a kérdéseket átgondolni és a kommunikációdat ezek mentén felépíteni.