A gyereknevelés nehéz feladat. Sokszor idegtépő, sokat követel a szülőtől, gyerektől egyaránt. Hogy ne legyünk állandóan a saját szabályaink által alkotott dobozva zárva, ami visszhangzik a folyamatos tiltásoktól, egy kicsit másképp kell gondolni a gyerek-szülő kapcsolatra. Mert, ha a szülő folyamatosan tilt, fegyelmez, abba nemcsak a gyereke, de ő maga is belefeszül.
„Amíg az én kenyeremet eszed…”. Sok családban elhangzik ez a klasszikusnak számító mondat. Korábban szinte kizárólag tekintélyelvű gyereknevelés létezett, ami szabály- büntetés elven működött. Valószínűleg a szülő is ezt hozta a szüleitől, ilyen volt az iskolai élet.
Ma már sokan felismerték, hogy a folyamatos fegyelmezés helyett együtt kell működni a gyermekünkkel, azonos értékű társnak tekinteni, s ellenfeszülések nélkül könnyebben megy az a bizonyos tudásátadás és könnyebben lehet a gyereket is partneri viszonyban felnevelni.
Ennek a „puha” gyereknevelésnek az egyik típusa a coaching típusú gyereknevelés. A coach szó sokaknak misztikusan hangzik. A coach szó szerint az edzőt jelenti. Ebben az esetben a szülő a gyerek érzelmi „edzője”, megmutatja, hogyan használhatja a gyerek a benne rejlő erőforrásokat, egyáltalán legyen tisztába vele, milyen erőforrásai vannak. Figyelni kell a gyerek rezgéseire, visszajelzéseire. Húzd meg, ereszd meg, adsz is nei és akkor vissza is kapsz. Ez így működik a szerettel, a törődésssel, bármilyen érzelemmel, amit a gyerek felé közvetítünk.
Nincsenek előre gyártott, mindenkinél működő gyereknevelési fortélyok. Tulajdonképpen felesleges is ilyen jellegű könyveket olvasni, vagy tanácsot kérni bárkitől is. Minden gyermek más. Különálló személyiségek. Figyelj oda a gyermekedre, hogy a lehető legjobban megismerd és reagálj ennek megfelelően.
Mint minden coaching dolognál, először önmagunkat kell megkérdezni, elemezni. Amíg szülőként nekünk vannak elakadásaink, kérdéseink (pl. egy feldolgozatlan gyerekkori élmény), addig nem tudjuk nevelni a gyerekünket frusztráció nélkül.
“Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.” (Greg Leroy)
A gyermeked a Te „mini me”-d, hiába a szabályoknál is szabályabb szabályaid, ha nem azt látja tőled, ha Te néha áthágod. Pl. vannak csúnya szavak a tiltólistán, Te viszont mégis használod őket. A gyereked akkor fog rád hallgatni és lesztek egy családi egység, ha van egy jó kapcsolat köztetek és azt z várod el tőle, amit magadtól is elvárnál.
Az a gyerek, aki számára megvan az érzelmi biztonság, megbízik a szüleiben, hiszen látja és érzi, hogy rájuk mindig számíthat, odafigyelnek rá, nem bagatellizálják el a kéréseit, kérdéseit, van közös családi „énidő”, közös élmények. Ha a kezdetektől ezt adod a gyerekednek, akkor kamaszt nevelő szülőként is biztos lehetsz abban, hogy a gyereket mindent (na jó, a komolyabb dolgokat) elmondja neked, főleg, ha az érzéseiről is megtanítottad beszélni.
Fontos! A gyerek rosszasága egy segélykiáltás! Valamit ki akar fejezni, de még nem képes rá, frusztrált ettől. Azt kell kiderítened mely szükséglete nem kielégített, mármint érzelmileg. Nagyon sokat fog javítani a helyzeten, ha ismered a saját gyereked.
Szóval, hogyan lesz boldog a kis családod?
- Észreveszed és értelmezed a jeleket, ha valamely családtagod azokat leadja.
- Nem legyintesz rá, elgondolkozol, hogy vajon miért jött SOS jel valahonnan.
- Önmagadba nézel. Kérdéseket teszel fel magadnak.
- Kérdéseket teszel fel a másiknak, míg meg nem látjátok a megoldást.